A közigazgatási szervezetek számára vásárlandó mobil távközlési szolgáltatások és azok igénybevételéhez szükséges mobilkészülékek beszerzésének közbeszerzési eljárásában szakértő-tanácsadói tevékenységet végeztünk.
Archives
Tanácsadás az Első Pesti Telefontársaság Rt. részére
Távközlési és informatikai tevékenységek, fejlesztések során felmerülő feladatok eredményes elvégzése érdekében szabályozási szakmai tanácsadást nyújtottunk.
Szakértői tanulmány a Hűségszerződési gyakorlatról
Az NHH Hírközlési Fogyasztói Jogok Képviselője Hivatalának az alaptevékenysége ellátásához szükséges szaktanácsadói tevékenységet végeztünk, szakértői tanulmányt készítettünk a „Hűségszerződési gyakorlatról”.
Tanácsadás megváltozott szabályozási környezetből adódó feladatokkal kapcsolatban
A szolgáltatóra vonatkozó, 345/2004. Korm rendelet alapján megváltozott szabályozási környezetből adódó feladatokkal kapcsolatban tanácsadói tevékenységet végeztünk.
Tanúsító szervezet számára végzett felkészítés
Szakértőként közreműködtünk egy tanúsító szervezet 345/2004. (XII. 22.) Korm. rendelet szerinti tanúsítói/tanúsítási tevékenységének szakmai kérdéseiben.
Szakvélemények másodfokú hatósági eljárásokban
Cégünk a Nemzeti Hírközlési Hatóság részére műszaki szakértőként működik közre a másodfokú hatósági eljárásokban.
Ennek keretében:
- 2005. júliusában szakvéleményt készítettünk a hosszú tartásidejű hívások kezelése témakörében
- 2005. augusztusában vizsgáltuk az ágazati jogszabályok fogalom meghatározásaival kapcsolatos, másodfokú eljárások során észlelt terminológiai és értelmezési problémákat
- 2005. szeptemberében szakvéleményt készítettünk a lakóparkokban terjedő sajátos elektronikus hírközlési szolgáltatásai forma általános, továbbá a műsorelosztás, mint sajátos elektronikus hírközlési tevékenység műszaki-szabályozási kezelésével kapcsolatban
Ügyfélszolgálati folyamatelemzések az OTP Bank Rt.-nél
Ügyfélszolgálati folyamatok távközlési és informatikai szempontú elemzését végeztük. A projekt célja és feladata:
Az ügyféltérben dolgozó ügyintézők helyszíni és telefonos munkájának analizálása, a folyamatok megfelelő szétválasztása. Javaslat tétel egy olyan rendszer bevezetésére, mely emeli mind a helyszíni mind a telefonon hívó ügyfelek elégedettségét, csökkenti a munkafolyamatokban a meddő időket és a párhuzamosságokat.
Az INVITEL Rt. munkahelyi, munkakörnyezeti helyzetfelmérése, felülvizsgálata
Az INVITEL Távközlési Szolgáltató Rt. megbízásából munkahelyi, munkakörnyezeti éves felülvizsgálatot végeztünk, kockázatértékelést készítettünk az INVITEL Rt. országos szolgáltatását ellátó telephelyein 2005. május-június folyamán.
Az elkészült jegyzőkönyvek a telephelyeken végzett felmérések eredményeit összesítik, részletes és összefoglaló értékelést, javaslatokat adnak a kockázatok csökkentése érdekében.
Elemzés fel- és letöltési sebesség kapcsán
KTV hálózaton nyújtott adathálózati szolgáltatás garantált fel- és letöltési sebesség jellemzőinek meghatározása, javaslat kidolgozása a jogalkotó/alkalmazó részére.
Közreműködés az EPT Rt.-vel hálózati szerződések előkészítésében
Az EPT Rt.-vel fennálló keretszerződésünk idei két projektfeladatát teljesítettük.
Keretszerződésünk alapján hálózati szerződések előkészítésében, szolgáltatás bevezetésének előkészítésében, szabályozási feladatokban működtünk közre a 2005. év folyamán.